Hővisszanyerős szellőztetés
Miért jó a hővisszanyerős szellőztetés?
Nagyon sok ember az élete nagy részét a munkahelyén tölti zárt terekben. Aztán hazamegy, és az otthonában pihenés közben szintén zárt térben tartózkodik. Tehát mondhatjuk, hogy a szabadban munkát végző emberek kivételével – és azért ők kevesebben vannak – a legtöbben belső terekben töltjük a legtöbb időt. Fontos tehát részben egészségünk megóvása, részben pedig a komfortérzetünk szempontjából, hogy ezekben a terekben milyen a levegő minősége milyen.
Tudni kell, hogy bármilyen belső teret veszünk is alapul, az ott lévő levegő minősége általában jelentősen általában rosszabb, mint a külső levegő minősége. Ennek a minőségnek a javítását hivatott megoldani a hővisszanyerős szellőztetés. Ez ugyanis a belső tereket friss külső levegővel látja el.
És nemcsak bizonyos időközönként, hanem folyamatosan. Ez az, amit nem lehet helyettesíteni egy időnkénti ablaknyitásos szellőztetéssel. A hővisszanyerős szellőztetés egy kontrollált, mesterséges szellőztetés.

Nézzük meg, hogy mi is az a hővisszanyerős szellőztetés
Folytassuk az előző gondolatmenetet, hiszen azt már tudjuk, hogy a levegő minősége szempontjából jó a hővisszanyerős szellőztetés.
Amint azt említettük, ez a szellőztető rendszerek egyik típusa. Ennek központi eleme a hővisszanyerő. Működési elve, hogy egy gépen halad át az épület összes szellőző levegője. Az, hogy ez mekkora mennyiség, az természetesen épület függő, de ha viszonyítani szeretnénk valamihez, akkor támpont lehet az az adat, hogy egy átlagos családi ház esetében ez óránként 150-300 m3/h.
Visszakanyarodva a működési elvre, a hővisszanyerős szellőztetés segítségével az épület belső levegőjének hőtartalma, és bizonyos esetekben még a páratartalma is újrahasznosításra kerül, illetve a rendszer azt visszanyeri. Szinte hőveszteség nélkül képes frissre cserélni a benti levegőt.
Ez a technológia azért is nagyszerű, mert az épületek kisebb fűtési és hűtési energiát igényelnek. Logikusan következik ebből, hogy a fűtési és hűtési költségek alacsonyabbak lesznek, vagy egy új épület kivitelezése esetén lényegesen kevesebbet kell ezekre költeni.
Ha valaki új építésben gondolkodik, még az is előfordulhat, hogy nem is lesz szükség hagyományos fűtési rendszerre. Ez megfigyelhető a passzív házak esetében.
A hővisszanyerős szellőztetés nem csupán a lakás megfelelő légminőségét biztosítja, de egy állandóan pollenmentes, szűrt levegőt kapunk.

Röviden összefoglaljuk, hogy miért is lehet jó megoldás ez a rendszer
Ahogyan azt már említettük, a kontrollált hővisszanyeréssel történő szellőztetés, vagyis a hővisszanyerős szellőztetés rendszere nagyon sok előnyt tud biztosítani. Néhány pontban összegyűjtöttük a legfontosabb elemeket, hogy jobban meg tudja mindenki jegyezni.
- Folyamatosan egészséges, friss levegőhöz jutunk, por és pollenek nélkül.
- Képes elvezetni a párát és az elhasznált levegőt.
- Miután szinte hőveszteség nélkül cseréli a levegőt, nem vész el a házban keletkezett hőenergia
- Ezáltal képes az épület hőveszteségét csökkenti, így kisebb teljesítményű fűtést és hűtést kell beépíteni, vagyis gazdaságos.
- Nincs szükség ablaknyitásos szellőztetésre.
- Bizonyos géptípusoknál a páratartalom is szabályozható.